Hollóháza Porcelánmúzeum
Hollóháza Porcelánmúzeum, Porcelángyár látogatás
- 3999 Hollóháza, Károlyi u. 11.
- Telefon: 06/47 676-680
- Mobil: (20) 240 - 7427
A múzeum Hollóházán 1981-ben nyílt meg, - Mondok Tamás és Rákosi Ferenc Ybl-díjas építészek tervei alapján - a külön múzeumi célokra emelt épületben. A kétszintes Hollóházi Porcelánmúzeumban kronologikusan felépített kiállítás mutatja be a hollóházi porcelángyártás történetét a kezdetektől napjainkig. A kiállítás a Hollóházi Porcelángyár története mellett Szász Endre festőművész, grafikus porcelánképeit mutatja be. A Porcelán Múzeum épülete önmagában is érdekes látványosság, hiszen Mondok Tamás és Rákosi Ferenc Ybl-díjas építész tervezték. 1981-ben, a hollóházi kerámiaipari tevékenység kezdetének 150. évfordulóján nyílt meg azzal a céllal, hogy bemutassa a nagyközönségnek mindazt az iparművészeti értéket, ami a hollóházi ipar 225 éve alatt keletkezett.
Hollóházán a múzeumban működik az Alkotócentrum, mely egy interaktív porcelánfestő műhely, az idelátogató tehetségének kipróbálására.
Szent László Római Katolikus Templom - Hollóháza
A sátor alakú, Szent László tiszteletére szentelt modern templomot 1967-ben építették - a porcelángyár rekonstrukciója miatt lebontott régi helyett - a falu fölötti domboldalra. A templomhoz porcelánkálvária vezet. Az épületet Csaba László Ybl-díjas építész tervezte. A belsőben látható keresztút stációi Kovács Margit keramikus alkotásai. Figyelmet érdemel még Somogyi József Krisztus-corpusa és Szász Endre porcelán táblaképe is. A modern templomhoz vezető lépcső mentén helyezték el az egri főszékesegyházban látható, Takács István által festett stációképek különleges technikával porcelánra vitt másolatait.
László-tanya – Volt Károlyi vadászkastély
Hollóháza határában, az egy részével már Szlovákia területére érő Nagy-Milic oldalán található a gróf Károlyi család egykori tulajdonát képező vadászkastély: László-tanya, amelynek névadója Károlyi László volt. Az 1945-46-os inflációs időszakban e kastélyban készítették elő a forint kibocsátását. A kastélyt szép arborétum övezi, melynek ékei az évszázados luc- és vörösfenyők, bükkök, tölgyek. A romantikus üdülőkastélytól gyalogút vezet a Nagy-Milicre, az ország legészakibb pontjára. A László tanya kastély korábban szállodaként működött, ma magánkézben van, ezért sajnos nem látogatható.
Az országos kéktúra keleti végpontja
Szintén Hollóházán található a Rákóczi utcán.